Gyakornoki pályázat

Gyakornoki pályázat

Az ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézete a 2017/2018. tanévre gyakornoki pályázatot hirdet a legalább 2 egyetemi félévet eredményesen elvégzett, a nyelvészet iránt érdeklődő hallgatók számára az Intézet bármely tanszékére (Mai Magyar Nyelvi Tanszék; Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai, Dialektológiai Tanszék; Finnugor Tanszék; Fonetikai Tanszék; Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék; Magyar mint Idegen Nyelv Tanszék), az alábbi feltételekkel:

 

Amit kínálunk:

– a gyakornokok bekapcsolódnak a tanszék tudományos, közösségi, oktatói tevékenységébe;

– lehetőséget kapnak kutatócsoportjaink munkájában és a tanszéki diákműhelyekben való részvételre;

– mentort választanak a tanszék munkatársai közül;

– kérésre írásos igazolást adunk a végzett munkáról, ill. a végzett munka alapján ajánlást adunk ösztöndíjakhoz, álláspályázatokhoz.

 

Amit kérünk:

– aktív részvételt a tanszék közösségi, szakmai életében, tevékenységeiben;

– a tanszék, illetve az intézet által rendezett tudományos konferenciák, szakmai programok szervezésének segítését, ezeken való részvételt, egyéb tanszéki/intézeti (háttér)feladatokban való szerepvállalást;

– a választott kutatási téma eredményeinek és a demonstrátorként végzett tevékenységnek a rövid bemutatását a tanév végén. A záró beszámoló és az értékelés javasolt szempontjai (értelemszerűen nem kell minden szempontra kitérni): 1. Diákkörben való részvétel, konferencia-részvétel; 2. Oktatási tevékenységben való részvétel (helyettesítés vagy egyéb részfeladatok végzése); 3. Kutatásban való részvétel (egyéni vagy kutatócsoporti): 4. Konferencia-előadás, illetve publikálás (megjelenés alatti is); 5. Tudományszervező, közösségépítő munka (konferencia-, kirándulásszervezés részfeladatai stb.); 6. Pályázati tevékenység (egyéni/kutatócsoporti kutatáshoz, ill. tanszéki szervező munkához); 7. Egyéb tanszéki feladatok, háttérmunkában való részvétel (raktárrendezés, plakátolás stb.); 8. További tervek.

 

A gyakornoki megbízás nem jár díjazással.

 

A gyakornoki pályázatnak tartalmaznia kell:

1. Fényképes szakmai önéletrajzot

– elérhetőségi adatokat: telefonszám, cím, ímélcím,

– az eddigi egyetemi pályafutásról szóló rövid beszámolót (szakok, félévek száma, eredmények).

2. Motivációs levelet

– rövid beszámolót a pályázó speciális nyelvészeti érdeklődéséről, a jövőbeni – akár a tanszék kutatási témáihoz kapcsolódó – tervéről;

– a mentorként választott tanszéki oktató megnevezését.

3. Ajánlást a tanszék valamelyik oktatójától vagy a mentorként felkért tanszéki kollégától.

A befogadásról az érintett tanszék vezetője dönt, a megbízólevelet az intézetigazgató és a tanszékvezető hitelesíti.

 

A gyakornoki pályázatok beküldési határideje: 2017. szeptember 29.

A pályázatokat elektronikus formában a Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet (Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) és a tanszékvezető ímélcímére kérjük elküldeni.

Budapest, 2017. szeptember 14.

Dr. Juhász Dezső

 intézetigazgató egyetemi tanár s. k.